A táborok minden évben nagyon intenzív időszakok - az ember elfárad, de fel is töltődik. Szerintem, az egyik legfontosabb tapasztalata a táboroknak a konkrét gyakorlati tudás és anyagismeret mellett az, hogy látjuk, hogy egy lelkes közösség mire képes – magyarul, hogy egy csapat összefogással mire képes. Ez a mai világban szerintem ritka jelenség és mindenkinek szüksége lenne a megtapasztalására, évenkénti felfrissítésére.
Én ezeket a táborokat azért szeretem, mert hasznos tudást és tapasztalatot adunk át: a természet, a munka és én. Egy ilyen helyszínen, sokszor a technikától és városoktól távol a természet az úr. Megfigyelhetjük, és magunkon is érezhetjük a természet elveit, érezhetjük, hogy picik vagyunk, érezhetjük, hogy alkotók vagyunk, érezhetjük, hogy függünk és hogy kiszolgáltatottak vagyunk. És az is megélhetjük, hogy egy így van jól, és hogy szükségünk van egymásra.
A természet tanít, a munka összehoz, mi legtöbbször a lehetőséget biztosítjuk mindehhez és egy két magyarázó mondattal látjuk el a történéseket.
Szeretem a táborokat, mert őszinték. Munka van – csinálni kell, sokszor csöndben, odafigyelve, újra- és újra próbálva. Nem minden sikerül úgy, ahogy elterveztük – de tapasztalatot gyűjtünk és amikor a végén hátra lépünk és ránézünk a munkánkra, vagy akár a teljes hétre picit mosolygunk - látjuk a fejlődést és azt is hogy megérte – többek lettünk.
Tehát az emberek elfáradnak, a táborozás a keményeknek való : ) - de fel is töltődnek, hiszen emberi kapcsolatokat építenek, őszintén megismerik egymást, a környezetet, az anyagokat és önmagunkat is. Valahol ez az építőtáborok lényege.
Idén 4 helyszínen segédkeztem. Több minőségben, kicsit játszva a szerepkörökkel – számomra az alapelv az önállóságra nevelés volt. Ahol kellett jobban besegítettem, ahol ment magától ott inkább hátrébb léptem. Elmondtam, hogy a szervezők a saját sorsuk kovácsai – én csak a támogatást adom.
Itt most két nézőpontból közelítem a témát, majd levonom az idei év tanulságait és beszélek kicsit a jövőről is. Mi is ez a két irány? Az egyik a szervezeti háttér, a másik a táborszervezés folyamata.
Történeti áttekintés
Kezdjük a szervezeti felépítésnél. Idén is volt három tábor/képzéshelyszín, ami a Nagyapán Háza Mester-Inas képzés helyszíne volt. Ezek voltak a keményvonalasok, a hagyományos épületekhez és hagyományos anyaghasználathoz kötődőek. Itt a régi, hagyományos építő-tudásból indultunk ki, és hozzáadtuk a korszerű szemléletet. A Nagyapám-Háza (NH) Mester-inas Képzés Krizsán András által életre hívott program, amelybe mi, a régi Sárkollektíva magja 2013-ban szálltunk bele. Eredetileg a MÉSZ (Magyar Építőművészek Szövetsége) vitte a teljes programot, mi pedig barátaimmal Bihari Ádámmal és Medvey Boldizsárral szépen lassan átvettük annak szervezését – fiatalság, lendület, nagyobb lépték. Közösen elsősorban az oszkói helyszínt vittük, ezután én több másik helyszínt is elindítottam. Volt egy szép felfutása a programsorozatnak, a 2017-2018-ban már 6-7 helyszín, 60-80 fővel. Viszont nem éreztem fenntarthatóan ezt a mennyiségű önkéntes munkát és felelősséget, ezért kiszervezéses-rendszerben kezdünk gondolkodni. Elindítottuk a Projektbörze és Táborbörze eseményeket, mint Sárkollektíva. Ezek már egy az egyben projekt-előkészítő alkalmak voltak, ahol új helyszínek gazdáit tanítottuk meg táborok szervezésére, és akik fennmaradtak a rostán, azokat tudtuk támogatni egyesületi, szakmai szinteken.
Ezek a programok jól indultak, de kapacitáshiány miatt végül nem voltak eredményesek. A munka folyt, viszont továbbra is nem fenntartható módon. Én idén kiléptem a Sárkollektíva csapatából és az egyesületet átalakítottunk Környezettudatos Építők Szervezetévé (KŐRÉPÍTŐK). Az erőforrássokkal az új egyesület rendelkezett, a brand-et (SK) Bihari Ádám vitte tovább, viszont az elindított táborokat továbbra is én menedzseltem. Visszatérve az NH-hoz, a MÉSZ-szel és Falufejlesztési Társasággal (FFT) közösen szerveztük és bonyolítottuk ezetek és anyagilag az MMA támogatta a programsorozatot. Idén már csak az FFT pályázott, 3 helyszínnel valósítottuk meg a programot (Óbánya, Magyaregregy, Mőcsény-Zsibrik), emellett volt egy független tábor is (Baj), ahol kisebb százalékban voltunk jelen. Tehát az NH-táborok így egy közös koprodukció immár az FFT és a KÖRÉPÍTŐK (Környezettudatos Építők Szervezete) részéről. Mivel az új egyesületünk még harmatos lábakon áll, ezt személyesen én vittem.
Áttérek a második nézőpontra: a táborszervezésre.
A legelején mindent mi csináltunk – plakát, hirdetés, organizáció, lebonyolítás, a MÉSZ-szel közösen, az oszkói helyszínen nagyon nagy segítséget kaptunk a Helypásztor Körtől – így az indulási fázisban háttértámogatással tudtunk beletanulni az egészbe. A több helyszínen gyakorlatilag mindent szerveztünk és végeztünk a két társszervezettel közösen. 5-6 táborhelyszín/év után merült fel a kiszervezés ötlete, vagyis inkább szükségessége, ahogy haladtunk a szakmával, saját vállalásokkal komolyodtunk és nem dobhattuk már be a teljes nyarat táboroztatásra. A projektgazdák/helyszíngazdák vették át a plakát, marketing, ütemezés részeket – mi vittük a lebonyolítást és papírozós részeket. A projektbörze mellett, online segédanyagokkal és konzultációkkal támogattuk a szervezés folyamatát. Mivel én nem éreztem minőségi változást a szervezési struktúrában és csapat szinten (SK) már nem tudtunk több energiát beletolni, törésponthoz érkeztünk.
Idén a helyszíngazdákra bíztuk az eredményeséget, és szakmai tudással, eszközparkkal támogattuk a táborokat – a papírozós részt továbbra is bent maradt – tehát az idei táborok sem voltak 100%-ban fenntarthatók, viszont a felelősség jobban eloszlott, valamint kifutóághoz érkeztünk - jövőre vagy új rendszer lesz, vagy semmilyen.
Tapasztalatok az idei évhez kapcsolódóan
Szervezési kapacitás
A táborok szervezése (mivel általában munka és minden egyéb mellett történnek) egy hosszú és lassú folyamat, ezért időben el kell kezdeni. Nagyon jól látható volt az egyes táborok részvételi aránya, a hirdetés, online jelenlét és következetes foglalkozás arányában. Aki belerakta és lelkes maradt a táborig, annak a tervezett létszám valósunk meg, egyéb esetben voltak csúszások. Ezt jó volt kívülről követni, nagyon jól látszottak a mintázatok – a régi eredményekhez, ez rengeteget adott, úgy érzem sokkal eredményesebb kampány és tábor építhető a jövőben.
Szakemberhiány
Ez volt talán a legnehezebb rész, hiszen az volt a cél, hogy mindenhol külsős szakember segítsen a munkákban, viszont ezt leszervezni nagyon nehéz volt. Kevesen vagyunk. Kevesen vannak azok, akik időt és energiát nem kímélve igyekeznek változtatni a jelenlegi állapotokon – mást látnak, mást szeretnének. Másrészről több helyen az előkészítő munkák egy része a kivitelező-szakemberek hiánya, megbízhatatlansága, stb. miatt (akinek inge csak az vegye magára) alig készült el, vagy nem is készült el. A táborok része lett egy-egy szükséges előkészítőmunka, vagy módosítottunk a tematikán. A fenti sorokat nem panaszkodásnak szánom, ez egy állapot. Ezt elfogadtunk és erről a szintről építkezünk, viszont látni kell a nehézségeket. Ezek nem azért vannak, hogy elkedvetlenítsék az embert, egyszerűen ez van. : )
A közösség
Továbbra is a legnagyobb értéknek érzem, hogy lelkes emberek egy hétig együtt élnek. Ez idén is felülmúlhatatlan élmény volt, még úgy is, hogy bejárós voltam és nem teljes táboridőszakokon vettem részt.
Maradandó élmény, mint mindig.
Kitartás
A táborgazdák részéről nagyon örültem, hogy mindenki kitartott- nem volt könnyű. Őszinte elismerésem és remélem megérzik a szervezés ízét, felismerik az értékét, és valamilyen formában tovább folytatják ezt a nemes munkát.
A jelen
Hogy egy kicsit a konkrétumokról is beszéljek, idén könnyűvályog födémszigetelést készítettünk, ami számomra is jó tapasztalt volt – ilyen nagy léptékben, a munkát koordinálva ez is kihívás, főleg ami a minőséget illetni. Úgy érzem jól sikerült és a visszajelzés alapján már érezhető az alsó helyiségekben a szigetelő hatása.
Aminek örültem, hogy habár még legtöbbször esetlenül, de sikerült a Franciaországban tanultak egy jó részét a tábori tudásátadásba beépíteni. Hallottak a résztevők az alapanyagok tulajdonságaikról, működésükről, a korszerűbb építési gyakorlatokról – a hagyományosabbakkal összehasonlítva, technológiai részletekről, stb.– ebben nagy perspektívát látok, és az a tanulság, hogy még nekem is rengeteget kell tanulnom, fejlesztenem ebben a témában.
Csináltunk láncgörbe nyílást vert vályogfalba, ami számomra egy nagyon jó iránynak látszik. Egyrészt nem kell áthidaló, másrészt szép a forma. A láncgörbe egy természetes képződmény, két pont között adott mélységig lelógatva egy kötél, vagy lánc egy bizonyos ívet vesz föl. Ebben az ívben csak húzási erő ébred – ez azért érdekes nekünk, mert tükrözve egy tisztán nyomott ívet kapunk. Így 100%-ban önhordó nyílást tudunk kialakítani. A srácok azért megszenvedtek vele (köszi Dani), de az eredmény magáért beszél. A másik jó tapasztalat: a pórusbeton fűrész szépen vitte a vert vályogfalat is (nem csak a téglákat) – ezzel sokkal precízebb és pormentesebb eredményt értünk el. (azért kellett bárdolni és por is volt bőven)
Végeredményben nagyon örültem, hogy még ha kényszer hatására is ugyan, de elég önálló volt mindegyik tábor - a szakmai és papírozós vonalak mellett nem kellett sok minden mással foglalkoznom (illetve a szerszámok szállításával igen).
A befektetett munka igazából mindig megtérül – a résztvevőkön látom, hogy a hét végére tanultak valamit, valami átment. Most már több lehetőségek látnak és kicsit magabiztosabbak is. Megmozgattuk a testet, lelket és a lomha elmét is. : )
A jövő
Építkezni kell. Ez egy fontos kérdés, tudnék írni róla azt hiszem még sokat – fogok is róla október magasságában, akkor leszek 30 éves és akkor fog elindulni egy nagyobb szabású és nagyvonalúbb projektem is. Addig még sok a munka, de elöljáróban annyit, hogy az önkéntes tanulási lehetőséget (táborok) szeretném továbbra is megtartani, mint viszont elindítanák pár más típusú és mélyebb tudást adó alapképzést. Úgy érzem az önkéntes alapú rendszer sohasem lesz teljesen fenntartható – mindig valakinek áldozni kell – ez így van jól, ennek ilyen a természete. Viszont, ahová én el szeretnék jutni, ezt a típusú munka csak az utat szegélyezni, többre lesz ennél szükség.
Koncentrálnom kell az energiát és jobb utat találnom a felhalmozásra. Az önkéntes táboroknál páran használni fogják a megszerzett tudást, azon továbbadni már csak igen kevesen, vagy senki.
Számomra a tudásmegosztáson felül az utánpótlás kiállítás (aki szintén továbbadja a megtanultakat) az egyik legfontosabb cél.
Egyedül – két kézzel igen kevés embert érek el, pici a „változási potenciál”. Viszont, ha hatványozom ez a kézmennyiséget további lelkes és tudatos emberekkel, akkor több helyre elér a tudás, és remélhetőleg hosszútávon valódi változás alapjául szolgálhat. Ezért azonban (és ilyen szellemben) már ma dolgozni kell – elő kell készíteni az utat a váltáshoz egy környezettudatosan jövő felé.
Röviden, ennyi. Dolgozom az új epizódon, nagyobb perspektívával : )