A tervezési programról lesz szó
A tervezési program leírja, hogy mit, miért és hogyan szeretnél építeni - a jövőt ahova el szeretnél jutni, ami inspirál és megéri a vesződést.
Az építész munkája az, hogy ezt megvalósítható formába öntse és megtervezze az odajutást. Ne az építész tervezze meg a jövődet, azt te tervezd meg, ő pedig foglalkozzon szépen a házzal.
Ez a leírás a tervezés alapja, kiindulópontja. Hogy tárgyilagos legyek, az általad elképzelt jövő egy csodaszép házban játszódik – ezt szeretnéd megépíttetni, képzeld el! : )
Az építéshez tervekre van szükség, a tervekhez pedig programra, aminek két alapköve van:
1 – hol tartunk most, kik vagyunk – mivel rendelkezünk, mennyi pénzünk van, stb.
2 – hova szeretnénk eljutni, kik szeretnénk lenni – magyarul milyen házban és hogyan szeretnénk élni.
Ha tudjuk hol vagyunk (erőforrások, igények, tapasztalatok) és tudjuk hova akarunk menni, akkor meg tudjuk tervezni a kettő közötti útvonalat. Egyébként nem. Lehet, hogy útközben eltévedünk és sohasem érünk oda. De az is lehet, hogy megérkezünk, csak épp sokkal több időbe és pénzbe került, mint az szerettük volna.
A jó tervezési program nem feltétlenül jelent "sebezhetetlenséget" és "akadálymentességet" a tervezés során. De egy rossz programmal sokszor már esélyünk sincs álmaink házának megvalósításához - egyszerűen túl sok lesz a kompromisszum.
Miért készíts alapos programot?
Egyrészt, hogy az építész tudja (ne csak sejtse) mit jelent számodra a „szép”, „gazdaságos”, „jól használható” és „stílusos” épület – ez nagyban meggyorsítja a munkáját, és lesz mire hivatkoznod, ha éppen elkanászodna.
Másrészt, hogy TE tudd, hogy mit szeretnél – sokan nem tudják. Zuhany vagy kád? Gardrób vagy szekrény, tornác vagy terasz? Kandalló vagy kályha? fafelület vagy vakolat? De mégis miért?
Ha okostelefont kellene venned, azért csak megnéznéd, hogy milyen lehetőségek vannak, melyik 3-nak a legjobb az ár-érték aránya, mit tud a kütyü, és hogy neked melyek a fontos paraméterei – hiszen te fogod használni. Ha csak bemész és megveszed az elsőt, panaszkodhatsz majd, hogy "ezek az okostelefonok nem is olyan okosak és te egyébként sem kéket akartál". Pedig ez „csak” a párszázezres kategória. Szerinted egy többtízmilliós befektetésnél nem számít ez az előkészítési munka hatványozottan? Ne bízd ezt a kört másokra és tudd, hogy mit akarsz. Az építész segít az utadon, javasol útvonalakat és esetleg alternatív végpontokat, de neked kell döntened, hogy merre haladsz. És lehet, hogy változni fog az elképzelésed, és megfogadod a jótanácsod, de tudd, hogy miért tetted.
Nem hiába hívtam fentebb befektetésnek a házépítést. Befektetsz a jövődbe, a jobb életedbe. Ha okosan költöd el a pénzt megtérül - többszörösen. Nyugodt, kiegyensúlyozott életed lehet egy olyan házban, amire mindig is vágytál. Ha nem így teszel, akkor elpazaroltad. Egy összecsapott tervezési program drága, mert sok felesleges elemet tartalmazhat. Ezek felesleges költségek. Így itt inkább kiadásról beszélünk, ami nem fog megtérülni számodra.
A pazarlás továbbra is a környezettudatosság ellensége.
Az már csak a hab a tortán, hogy egyébként a tervezési program a tervezési szerződés kötelező melléklete, tehát mindenképp „össze kell dobnod valamit”. Akkor már miért ne legyen ez valami olyasmi, ami hasznos mindenki számára és segít elérni a célodat, a jobb jövőt, amiért dolgozol.
Megjegyzések magamnak: külön poszt a tervezési program elemeiről, és a tapasztalt hiányosságairól
Comments