Életrajz

Tanulmányaimat a BME osztatlan építész karán végeztem. Ezt követően a kivitelezésben és a felnőttoktatásban dolgoztam. 2015-től tagja vagyok a KKE Vándoriskolájának, melynek keretei között volt szerencsém együtt dolgozni többek között Esztány Győzővel, Szűcs Endrével, Herczeg Ágnessel és Fülöp Tiborral.

 

Időközben saját vállalkozást alapítottam - jelenleg, mint egyéni vállalkozó építész dolgozom közösen építészekkel, kivitelezőkkel és szakági tervezőkkel. 2013 óta építőtáborok szervezésével és vezetésével foglalkozom. Emellett nagy hangsúlyt és teret kap az életemben a természetes építőanyagok és hozzájuk kapcsolódó építési technológiák kutatása, gyakorlása és oktatása, mint közösségi, önkéntes társadalmi szerepvállalás. 2015-ben alapítottuk meg a Sárkollektíva csoportot, ami később egyesületté vált - az idő előrehaladtával országos szervezetté nőtte ki magát (Környezettudatos Építők Szervezete), amely tömöríti a természetes építőanyagokkal foglalkozó szakembereket. Profilom a környezetéből, természetből kiinduló építészet - a természettel való fenntartható együttélés kutatása, épített örökségünk tanulmányozása és élő gyakorlattá formálása. A vidék és az emberek szolgálatában állok, hogy az épített környezetünk az utókor számára is példaértékű lehessen.

Építészeti gyakorlat

2013-ban diplomázott a BME osztatlan építészmérnöki karán, szerkezettervezői szakirányon

2013-2014 között a kivitelezésben, oktatásban szerzett gyakorlatot a következő cégeknél és szerepekben:

  • TREEBEST kft. (Berke József) - ácsinas

  • Türr István Képzési Központ – felnőttoktató (kemenceépítés, vályogház felújítás)

  • Thabana Kft (Vass Zoltán) – kőművesinas és projektvezető

2014 végén felvételt nyert a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájába

2014-2018 között a következő helyszíneken szerzett építészeti gyakorlatot:

  • Esztány Stúdió (Csíkszereda) – Esztány Győző építész

  • Mérmű Stúdió (Budapest) – Szűcs Endre építész

  • Pagony Kert- és Tájépítész iroda – Herczeg Ágnes tájépítész

  • Hagyományos Házépítő Kft. – Zágorhidi-Czigány Csaba építész

2018-tól jogosultsággal rendelkező építészként dolgozik a következő módokon:

  • egyéni vállalkozó

  • Alfaterv 2000 Kft – Fülöp Tibor - építész munkatárs

  • Hetedhét Építésziroda – Tóth Péter, Mérő Máté, Kis Kálmán - építész munkatárs

2017-től főépítész munkatárs Sopronkövesd közös önkormányzata szolgálatában - településképi, rendezési és engedélyezési folyamatok előkészítésében, szakmai konzulensként

 

Szakmai tanulmányok

2013-2014 Vályogház felújítás - Vass Zoltán, Vass Alexander

2013-2015 Hagyományos kültéri kemence építés - Vass Zoltán 

2013-2015 Kályhaépítés - Vass Zoltán

2015 - Rakott sárfal (vályogfal) építés - Gáspár János

2016 - tanulmányút Amáco kutatóközpont Villefontaine (Fr) - vályog karton, vályogépítészeti expo

2018 - tömörített földfal szaktanulmány és próbafal készítés a Nagyvázsonyi vár rehabilitációjához

2019 - tanulmányút Amaco kutatóközpont Villefontaine (Fr) - korszerű tömörített földfal képzés, valamint CRAterre AEG egyetemi központ (Grenoble)

2019 - Kenderbeton szakmai továbbképzés - KÖSZI Trade Kft, Szeged

 

Önkéntes, közösségi és egyéb szakmai tevékenységek

2015 Sárkollektíva - alapító tag

2017-től Sárkollektíva Egyesület - társalapító

2017-2018 között  a Sárkollektíva Egyesület - elnöke

2013-2018 között tudásmegosztó építőtáborok szervezője és vezetője (Nagyapám Háza Mester-inas képzések, Ars Topia Fürdő- és közösségépítő kalákák,  Sárkollektíva táborok):

  • 2012 Kecskemét

  • 2013 Oszkó

  • 2014 Oszkó

  • 2015 Vácrátót, Oszkó, Lázárfalva, Bálványos, Oroszhegy,

  • 2016 Vácrátót, Oszkó, Magyaregregy, Kisújbánya, Lázárfalva, Bölön, Kunszállás

  • 2017 Magyaregregy, Baj, Oszkó, Vácrátót

  • 2018 Óbánya, Magyaregregy, Hosszúhetény, Baj, Vácrátót

  • 2019 Óbánya, Zsibrik, Baj

2016-2019 között - a Nagyapám Háza Mester-inas Képzéssorozat programfelelőse

2016-2019 között - Projektbörze, Táborbörze és egyéb közösségi programok szervezése

2015 - Csűrök újrahasznosításával és átalakításával foglalkozó kiadványok szerkesztése – Esztány Stúdió, Csíkszereda (LEADER program)

2016 - György telep rehabilitációs javaslat – Kisközösségek átalakulásban, Utcáról Lakásba egyesületekkel és a helyi munkacsoporttal együtt dolgozva – Pécs

2016-  Épületállomány- és településszerkezeti felmérés, helyi épített örökségvédelmi tanulmány, hatástanulmány készítése – Ars Topia Alapítvánnyal, Bölön(Erdély)

2017 - Lyukóvölgy rehabilitációs javaslat készítése –KKE projektfelelős, Miskolc

2017 - 2019 Természetes alapú építéskultúra bemutatása, népszerűsítése (Construma, Ökohome Konferencia, Regio Earth Fesztivál, Gyüttment Fesztivál)

2017 - Földtől-Falig művészeti projekt - zsúphéjazat kivitelezése

2018 - nemzeti irányelvek készítéséhez  a vályoghoz kapcsolódó fejezetek összerakása, szerkesztése

2019 - Környezettudatos Építők Szervezete - társalapító, elnök

2019 - Köz-Tér-Háló Alapítvány falurepabilitációs programában szakmai munkatárs - épületdiagnosztika és műszaki előkészítés - Ág

2019-2020 között - Vasasi Füstölő felújításában szakmai mentor, építész munkatárs

2019 - jelenleg is -  Medvesalja Egyesület - településrehabilitáció kapcsán szakmai, építész munkatárs, projektszervező - Egyházasbást

 

Cikkek - Blog

High-tech és egyszerűség (Magyar Építőművészet 2016)

Földépítészet – Földépítés // Nemzetközi szakmai napok Franciaországban (Országépítő 2016.2.)

Élő egyszerűség (Magyar Építőművészet 2016.6.)

Regio Earth - Első közép-európai Vályogépítészeti fesztivál Oszkón (Országépítő 2017.4.)

Nekem a Bálványoson kezdődött (Ars Topia – Kaláka 2017)

Építőtáborok tanulságai (Műemlékvédelmi folyóirat 2018)

Manzárd helyett konty (Országépítő 2019)

Vályog, újra! (Országépítő 2019.1.)

Erdők Mintájára Építész Iroda Blog (www.ermin-architects.com)